Fiedler Ferenc
1921 - 2001 magyar származású francia lírai absztrakt festőművész

Életrajz

Öt évesen már olajfestékkel vászonra fest, ekkor építi fel magának azt a „pszichikai stúdiót”, amely körbeveszi, s amelyben élete végéig él és fest szenvedélyesen. 1931-ben csodagyerekként, az akkor alakuló Benczúr Körben felnőtt festőművészek között állítják ki az alkotásait. Tizenévesen a Szépművészeti Múzeum vásárolja képeit, 16 műalkotása, amit a magyar állam vásárol meg jelenleg is a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményében található.

1941-ben Szőnyi István osztályában kezdi el tanulmányait a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán, ahol barátságot köt Országh Lilivel, Reigl Judittal és Hantai Simonnal.

1948-ban a Római Magyar Akadémián kiállítása nyílik Hantai Simonnal együtt, onnan  ösztöndíjjal egyenesen Párizsba utazik, hátrahagyva mind  Magyarországot, mind a figuratív festészetet.  1949-ben részt vesz a negyedik Le Salon des Réalités Nouvelles kiállításon.  1950-ben Miró fedezi fel, barátjává fogadja és a „fények festőjének” nevezi el. A kor legprogresszívebb párizsi galériája a Galerie Maeght 1951-ben „Kandinszky et Giacometti” kollektív kiállításon mutatja be az utánpótlás új tagjait, közöttük az ifjú Fiedlert. Ettől kezdve a XX. század modern művészetének olyan nagy mestereivel állít ki rendszeresen a mai napig, mint Braque, Chagall, Calder, Giacometti, Kandijszky, Leger, Miró, Matisse, Picasso, Riopelle.

A Galerie Maeght exkluzív művészeti periodikájában a „Derriere Le Miroir”-ban rendszeresen megjelenik és négy önálló számot is művészetének szentelnek.

Már 1960-tól vásárol a francia állam Fiedlertől képeket.

1965-ben az Alexandriai Biennálén Franciaországot képviseli.

Fiedler jelentőségét a nemzetközi művészeti életben jól mutatja, hogy 2012-ben New Yorkban egyedüli európaiként, egyedüli magyarként szerepel Jackson Pollock, amerikai absztrakt expresszionista festőművész születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett 13 műalkotást tartalmazó válogatott kiállításon.

2014-ben Fiedler két hazai és három külföldi jelentős kiállításon is szerepel egy időben. Budapesten egyéni kiállítása van a Francia Intézetben és a Magyar Nemzeti Galériában barátaival, Hantai Simonnal, Joan Miróval, Országh Lilivel és Reigl Judittal együtt állít ki. A másik három kiállításon, amelyek a francia Riviérán a Maeght Fondation megalakulásának 50-ik évfordulója alkalmából rendeztek a festmény, a grafika és a kerémia szekciókban Fiedler ismét együtt szerepel barátaival Joan Miró-val, George Braque-kal, Marc Chagall-lal, Alberto Giacometti-vel, ugyanúgy, mint az 1964-es megnyitón.

Életpályája során számtalan egyéni és kollektív kiállítása volt Európa tucatnyi városában, valamint az Egyesült Államokban. Művei a világ számos pontján megtalálhatóak, többek között New York-ban a Guggenheim Múzeumban és a Pollock Házban, Párizsban a Pompidou Központban és a Párizsi Modern Művészetek Múzeumában, Svájcban Lausanne-ban a Bibliothéque Cantonale et Universitaire-ben és Vevey-ben a Cabinet Cantonale des Estampes-ben, Ausztráliában Canberrában a National Library-ben valamint Budapesten a Magyar Nemzeti Galériában.

2025

Utazás a gyűjteményekben #6 (Voyage en collections #6) – Csoportos kiállítás, Centre de la Gravure et de l'Image imprimée (Metszet- és Nyomtatott Kép Központja), La Louvière, Belgium

Fiedler Ferenc: Grafikai művek és festmények – Egyéni kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

Utazás a gyűjteményekben #5 (Voyage en collections #5) – Csoportos kiállítás, Centre de la Gravure et de l'Image imprimée (Metszet- és Nyomtatott Kép Központja), La Louvière, Belgium

2024

Colligere: Kiválasztani és egymás mellé rakni - Csoportos kiállítás, Tér-kép Galéria Budapest, Magyarország

2023

Reigl Judit 100 | Reigl Judit és a Második Párizsi Iskola – Csoportos kiállítás, Műcsarnok, Budapest, Magyarország

A Fondation Maeght nagyban gondolkodik! – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

2021

Monokróm történetek (Monochrome Stories) – Csoportos kiállítás, Centrul de Interes, Kolozsvár, Románia

Múltamnak suttogok, van-e más választásom? – Csoportos kiállítás, Einspach Fine Art & Photography, Budapest, Magyarország

Calder, Soulages, Vasarely... Plurális absztrakciók (1950-1980) – A Fondation Gandur pour l'art gyűjteménye – Csoportos kiállítás, Musée de Pully, Pully, Franciaország

Fiedler 100 – Egyéni kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

2020

Kék - A végtelenség színe – Csoportos kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

2019

Fiedler Ferenc: Kép-Gyakorlatok 2 – Egyéni kiállítás, Műcsarnok, Budapest, Magyarország

Kép-Gyakorlatok 2 – Csoportos kiállítás, Műcsarnok, Budapest, Magyarország

Fiedler Ferenc: Anyagok (Matiéres) – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

2018

Egy gyűjtemény szelleme: Adományok – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

56-os magyar emigráns művészek munkái – Csoportos kiállítás, Műcsarnok, Budapest, Magyarország

...papíron 2 (...na papieri 2) – Csoportos kiállítás, Galéria 19, Pozsony, Szlovákia

2017

Hazatért művek – Egyéni kiállítás, Ferenczy Múzeum, Szentendre, Magyarország

Intuíció – Csoportos kiállítás, Palazzo Fortuny, Velence, Olaszország

2016

Kódok/Jelek/Képek – Az 1956-os forradalom rejtett művészete – Csoportos kiállítás, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, Magyarország

Fiedler Ferenc – Egyéni kiállítás, Kunkelemen Fine Arts Galéria, Pozsony, Szlovákia

2014

Limitált kiadások (Editions Limitées) – Csoportos kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

Fiedler Ferenc – Egyéni kiállítás, Francia Intézet, Budapest, Magyarország

A magyar Párizs – Csoportos kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

Dada és szürrealizmus. Válogatott művek a jeruzsálemi Izrael Múzeum gyűjteményéből – Csoportos kiállítás, Magyar Nemzeti Galéria, Budapest, Magyarország

Szemben a művel (Face à l'oeuvre) – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

2013

Fiedler Ferenc művei 1945-1965 – Egyéni kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

A nagy mesterek és a metszet – Csoportos kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

2012

Fiedler & Hargittai – Csoportos kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

Pollock továbbélése (The Persistence of Pollock) – Csoportos kiállítás, Pollock-Krasner House and Study Center, East Hampton, NY, Egyesült Államok

Hantai - Reigl - Fiedler – Csoportos kiállítás, Kálmán Makláry Fine Arts, Budapest, Magyarország

2009

FIEDLER Ferenc - Retrospektív – Egyéni kiállítás, Bumbum, Budapest, Magyarország

FIEDLER Ferenc - Retrospektív – Egyéni kiállítás, Opera Gallery, New York, Egyesült Államok

2006

A fekete egy szín (Le noir est une couleur) – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

2005

Rejtélyes? Informel grafika tegnap és ma - Hartmann-gyűjtemény – Csoportos kiállítás, Kunstverein Speyer, Speyer, Németország

Fiedler Ferenc – Egyéni kiállítás, Musée Jenisch, Vevey, Svájc

2004

Az írástól a festészetig – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

FIEDLER Ferenc - Retrospektív – Egyéni kiállítás, Párizsi Magyar Intézet, Párizs, Franciaország

A zene színe – Csoportos kiállítás, Bleu Acier, Tampa, FL, Egyesült Államok

2003

Rejtélyes? - Terra Magica - Informel grafika tegnap és ma - Hartmann-gyűjtemény – Csoportos kiállítás, Galerie mesta Plzne, Plzeň, Csehország

2001

Grafika Franciaországból 45 után – Csoportos kiállítás, Museum Moderner Kunst - Stiftung Wörlen, Passau, Németország

2000

Fiedler Ferenc Retrospektív – Egyéni kiállítás, Chateau des Bouillants, Párizs, Franciaország

1997

FIEDLER Ferenc - Divertimento – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1995

Fiedler – Egyéni kiállítás, Galería Maeght, Barcelona, Spanyolország

FIEDLER Ferenc - Mindenkinek a maga hegye – Egyéni kiállítás, Musée des Beaux-Arts de Chambéry, Chambéry, Franciaország

Fiedler Ferenc: metszetes könyvek – Egyéni kiállítás, Lausanne-i kantonális és egyetemi könyvtár, Lausanne, Svájc

1990

Fiedler Ferenc Retrospektív – Egyéni kiállítás, Pelaires Kortárs Kulturális Központ, Palma de Mallorca, Spanyolország

FIEDLER Ferenc - Legutóbbi festmények és metszetek – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1989

FIEDLER Ferenc - Festmények 1965-1975 – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

Festmények 1955-65 – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1983

Fiedler – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1982

Aimé és Marguerite Maeght világa – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

1974

FIEDLER Ferenc - Metszetek – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

A Fondation Maeght fennállásának 10. évfordulója – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

1969

8. Grafikai Biennálé – Biennálé, Ljubljana, Szlovénia

Festők, illusztrátorok, modern illusztrált könyvek Manet óta – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

1968

Fiedler Ferenc – Egyéni kiállítás, galerie m beck, Homburg/Saar, Németország

Májusi Szalon (Salon de Mai) – Csoportos kiállítás, Párizsi Modern Művészeti Múzeum, Párizs, Franciaország

1967

FIEDLER Ferenc - Festmények 1966-1967 – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

Az élő művészet 10 éve 1955-65 – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

1966

Az élő művészet tíz éve 1945-1955 – Csoportos kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

1964

Felavatás (Inauguration) – Egyéni kiállítás, Fondation Maeght, Saint-Paul, Franciaország

1961

FIEDLER Ferenc - Festmények – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1960

Költők, festmények, szobrászok – Csoportos kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1959

Maeght Kiadó 1960 – Csoportos kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

Fiedler - 1. egyéni "Derriere Le Mirroir" kiadvány – Egyéni kiállítás, Galerie Maeght, Párizs, Franciaország

1955

Festmények – Egyéni kiállítás, Galerie du Haut-Pavé, Párizs, Franciaország

 

KÖZGYŰJTEMÉNYEK

FR (Franciaország)

  • Centre Pompidou, Párizs

  • Fondation Maeght, Saint-Paul

  • Nemzeti Képzőművészeti Központ (CNAP), Párizs

US (Egyesült Államok)

  • Solomon R. Guggenheim Múzeum, New York

  • Pollock-Krasner House and Study Center, East Hampton, NY

HU (Magyarország)

  • Magyar Nemzeti Galéria, Budapest

  • Ferenczy Múzeum, Szentendre

  • Fiedler Alapítvány, Budapest

CH (Svájc)

  • Musée Jenisch, Vevey

BE (Belgium)

  • Metszet- és Nyomtatott Kép Központja (Centre de la Gravure et de l'Image imprimée), La Louvière

Horn collection a közösségi médiában

Lépj velünk kapcsolatba!

Betöltés..