Balogh Balázs András szülei a holokauszt áldozataivá váltak, így nagymamája nevelte egészen öt éves koráig. Ezt követően lelencházba került, majd nevelőszülőkhöz adták, akik azonban nem járatták iskolába, hanem koldulni küldték. Felnőttként nehéz fizikai munkákat végzett, kőművesként dolgozott az építőiparban, illetve acélgyárakban és bányákban is megfordult. Második házasságkötése után Salgótarjánban telepedett le, majd 1992-ben elveszítette állását.

A rajzolás és a festészet mindig is vonzotta, sokat másolt, különösen Balázs János műveit, bár sajnos a másolatait mind megsemmisítette. Csak 1975-től kezdett önálló alkotásokkal jelentkezni, és hamarosan rendszeres kiállító művésszé vált. Művészete rendhagyó: főként az éjszaka világát ábrázolja, festményei apró festékpontokból összeállított, monumentális hatású, szimbolikus kompozíciók. Képeit gyermekkori, keserű emlékek inspirálták, amelyek a szegénységet és a kirekesztettséget stiláris elemek és figurák monoton ismétlődésével hangsúlyozzák. Nagy erőssége a csoportos figurális ábrázolás, műveiben a cigány népesség életmódjára való mély rálátás és a teljesség dominál.