Kossuth-díjas festő, szobrász. A magyar új avantgárd jeles képviselője, a Zuglói Kör megalapítója.

A Képző és Iparművészeti Gimnáziumban érettségizett 1954-ben, itt Ridovics László volt a mestere. A Magyar Képzőművészeti Főiskolán folytatta tanulmányait (1955-1961), ahol mesterei voltak Kmetty János, Bencze László, Fónyi Géza és Pór Bertalan. 

Modern képzőművészeti stílusok iránt érdeklődő baráti társaság (Bak Imre, Nádler István, Deim Pál) alakult ki Molnár Sándor körül, velük 1958-ban lakásán megalakította a Zuglói Kört. A baráti kör elméleti és festői tanulmányokat folytatott, egymás munkáit elemezték. Molnár Sándor elméleti és módszertani tanulmányt írt a festői elemek analíziséről 1962-ben.

Egy évet a Kecskeméti művésztelepen alkotott, majd ismeretségbe került Hamvas Béla filozófussal. 1965-ben kijutott Párizsba, ahol megismerkedett Jean Bazaine-nel és a Tradicionális fiatal francia festők csoportjával. 1966-ban kidolgozta sajátos festő-jóga elméletét. 1982-ben megismerkedett Claude Viallat-val, a Supports/Surfaces csoport egyik tagjával. 1986-ban vendégtanárnak hívták Nîmes-be az ottani képzőművészeti főiskolára, 1990 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem egyetemi tanára volt. 1993-ban a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották.

Már főiskolás korától kezdve érdekelte nemcsak maga a festészet, hanem a festészetelméleti kérdések is. Az 1950-es évek végén ún. önfejlesztő programot dolgozott ki, melynek fő célkitűzései a következők voltak:

1. Festői gyakorlat által megérteni a korszerű művészeti törekvéseket.
2. A kortárs egyetemes festőművészet nagy alkotóinak írásait megszerezni és lefordítani.
3. Megismerkedni az idősebb generáció avantgárd alkotóival, Gyarmathy Tihamérral, Lossonczy Tamással, Martyn Ferenccel, Veszelszky Bélával.

1955-ben tanulmányozta a buddhizmust és a jógát, 1956-tól absztrakt képeket festett. 1966 óta kiállító művész, első kiállítását lírai absztrakt képeiből rendezte Budapesten, a Mednyánszky Teremben.

Az 1960-as évek második felében monokróm festményeinek sorozatát festette, e festményeinek Kmetty az Unikolor nevet adta. Színfolyamatokkal próbált téri mélység érzetet kelteni, ezekkel a képeivel szerepelt az Iparterv első tárlatán (1968).

1969-ben kidolgozta a festőjógát, és alkalmazta Hamvas Bélának a hazai táj géniuszáról vallott elméletét, monokróm, a festő által üresnek nevezett képeit felváltották a természeti látványokat geometrikus szerkezetbe transzponáló képek, ekkor készítette Principium-sorozatát, melyet a Föld elemmel azonosított, Föld képeit 1977-ig festette.

1978—80 között nem használt festéket, a francia Supports/Surfaces csoport hatása alatt képeinek kereten belüli részét kötelekkel, vásznakkal, lécekkel töltötte be, és formázta képpé. 1980-tól a vízművelet korszak következett, de az 1980-as évek közepén már egyre több jelentéssel felruházott alakzat és motívum jelent meg képein, hamarosan jött a tűz-elem is.

Képein a lélek megtisztítását, majd a belső erőkkel folytatott küzdelmet ábrázolta valóságos lángnyelvek lobogásával. A Tumo-sorozat (tumo a lélek tüze, a jógik próbatétele a tibeti misztikában) ívelt át a tűz korszakon. A tűz motívum második korszaka a redukció, a féktelenül lobogó láng (szenvedély) helyett letisztult, kivilágosodó formák jelentek meg, a tűz motívum harmadik szakasza a szublimáció, a tűz csendes hamvadásának szerkezete.

A művész tűzkorszakában jelentős plasztikai kollekciót hozott létre. Szobraiba talált tárgyakat épített be: csontot, gipszet, műbőrt, szivacsot, mindezeket műbőr bevonat segítségével formázta egy-egy egységes alkotássá.

A 2000-es években a kristályok, a levegő, s a teljes absztrakció (sunjata=üresség) szerkezeti ábrázolása foglalkoztatta.

Forrás: wikipedia